2012. november 3., szombat

Séta őszi cinteremben + hátborzongás (fakultatív)

Négy napig utazgattunk: Prágában (kedvenc városom, már vagy 30 éve imádom hűségesen:), Karlovy Varyban és még néhány érdekes helyen. Most először volt 2 gigabájtnyi kapacitásom fotózásra (végre vettem memóriakártyát a masinába:), és megveszekedetten kattintgattam (hol van már a 32 képkockányi hely!). Mindenszentek-halottak napja környékén kezdem a Kutná Horá-i gyönyörű kis temetővel.

Már tinédzserkorba értem, mire végre rájöttem, mit jelent a cinterem szó, hiszen eléggé félrevezető. Teremről szó sincs, a templomkertekben lévő kis temetőket nevezik így. Sőt, az egész temetőt is.

 















Ezek a sírok érintettek meg a legjobban. Érdekes, hogy a nagyon réginek látszó sírokon is vannak friss virágok. Valaki ma is gondozza őket.






És még két fotó, a tegnapi, amit halottak napjára tettem ki (talán ez a legszebb), és egy kis őszi elmúláshangulat.




Magáról a városról itt olvashat bővebben, aki szeretne. Valaha Prágával vetekedett, ezüstbányáiból eredt hatalma és gazdagsága, ám kimerültek a bányák, és vége lett a dicsőségnek.

És természetesen voltunk a híres csontkápolnában! Belinda banya már évtizedek óta készül oda, és most nagyon stílszerűen, halloween napján teljesült a vágya. :) Azonban a gyengédebb lelkületűek kedvéért erről a banya blogján számolunk be,


kattintson, akinek van hozzá mersze! :)

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...