Vödörszörf:)

Nádja macikirálynő nemsokára egyéves lesz, és már roppant önálló baba. Megtette az első lépést az élet rögös útján, és nem csak átvitt értelemben. Jár, lépeget, egyelőre ugyan még egy bonobó vagy egy csimpánz stílusában: kétoldalt L alakban feltett karok, sajátos csípőtechnika, a lábak egy egységként történő mozgatása térdhasználat nélkül. De fáradhatatlanul, és már nem lehet rávenni arra, hogy másszon, még akkor sem, ha jó példával mászunk elöl. Pedig ezt a technikát tökélyre fejlesztette, alattvaló legyen a talpán, aki utoléri. Még két lábon is nehéz elkapni, amikor egy ravasz elterelő manőver után négykézláb száguld a tiltott paradicsom, a konyha felé.

Az első pillanattól egy kis motolla volt. A gurulással kezdte, először csak úgy, általában, majd következett a célba gurulás. A kiszemelt objektum (pl. papucs – minél szakadtabb:) így elérhetővé vált, és a baba nagyfokú önállóságra tett szert. Jött a mászás, majd felálltunk, elérve ezzel az emberré válás első, igen fontos állomását. És itt következett a fentebb említett vödörszörf. Más babáknál még nem találkoztam ezzel a teljesen egyéni közlekedési innovációval: a kedvenc, kb. 30-40 cm magas, piros vödröt szájjal lefelé fordítjuk (így biztosítva a statikai szilárdságot – komoly, eszközhasználó babával állunk szemben:), két kezünkkel rátámaszkodunk, majd magunk előtt tolva, csúsztatva haladunk (megközelítőleg) a kívánt irányba, részben a járókeret, részben a szörfdeszka mintájára. Ezt a technikát is tökéletesre csiszolta a baba, és nem ismert többé akadályt (számos nehéz percet szerezve ezzel az alattvalóknak és az Anyakirálynőnek:).

Itt tartunk most. Ebben az iramban haladva még egy-két év, és meglesz a jogosítvány:).