2011. március 24., csütörtök

Mese... Mese... Meskete

És harmadik típusú találkozások:)

Már régóta böki az oldalam, hogy elmondjam a "banyatündér" ötletének eredetét. Az úgy volt, hogy találkoztam a Matula ikrek székesfővárosi felével, és igen élénk eszmecserét folytattunk a világról általában, saját kis ügyeinkről meg különösen. A mindkét fél számára gyümölcsöző találkozó után a blogjukban igen megtisztelő párhuzamot vontak köztem és Bors néni között. Úgy is mondhatnám, hogy leborsnéniztek.:) Ez annyira megtetszett (lehet, hogy egész eddigi életemben erre készültem?:), hogy mocorgott a dolog a fejemben hónapokig, és a banyatündér tulajdonképpen Bors néni egyenes ági leszármazottja.:)

Ha már mese meg ilyesmi, jelentem, ma van a
"Veszíts el egy Könyvet" nap!

Ezen a linken olvashatók a részletek.
Én is beszálltam. Odaálltam a könyvszekrény elé, hogy kiválasszam az elveszítendő alanyt, és kiderült, hogy nem is olyan egyszerű.:) Mindegyiket szeretem.:) Ott tipródtam vagy 10 percig, és nem tudtam választani. Végül Szabó Magda Az ajtó című regényét vettem le, mert Emerenc, a hősnő az a kiveszőfélben lévő embertípus, akire nagy szükségünk lenne. Legalább könyv formájában terjedjen.:)

És most a Meskete-mese 2. része, az ősz után a tél (bár nem túl aktuális, szerencsére:). Sorrendben: Belinda banyatündér története az 1., ez a 2. rész, és a Mackókirálynő érintése a 3. rész. Az 1. és a 3. rész a Meskete aloldalban olvasható.


Hóember titka

Hóembernek, a tél királyának van egy féltve őrzött titka. Hóember szerelmes Nyár Asszonyba! De ó jaj, milyen nagyon reménytelen ez a szerelem! Reménytelenebb, mint a tavacska mélyén lakó kis hal napfényben táncoló szitakötő iránt érzett szerelme, hiszen legalább láthatja, ha homályosan is, a víztükrön át. Reménytelenebb, mint a vaksi vakond szerelme a szépsége teljében pompázó rózsa iránt, hiszen legalább az illatát érezheti. De Hóember nem láthatja, soha nem közelítheti meg imádottját, mert - szó szerint - elolvadna a szerelemtől. Csak álmodozhat róla, a legcsekélyebb remény nélkül. Ugye nem áruljátok el Hóember titkát? Nem, ne nevessétek ki, ne mosolyogjatok a pórul járt lovagon. Versek, regények, csodaszép muzsikák születtek a reménytelen szerelemből.

Hóember pedig szobrokat farag. Palotája megfagyott vízesés mögött rejtőző cseppkőbarlang labirintusa. Az egyik titkos, csak általa ismert teremben sorakoznak a szebbnél szebb szobrok, melyek mindegyike egyazon csodálatos alakot formázza: Nyár Asszony járja örök táncát szikrázó jégből faragva, puha, bársonyos hóból formázva és finom színekben pompázó, csipkefinomságú cseppkőből megálmodva. De hiába gyönyörű mind a száz szobor a maga módján, Nyár Asszony izzó, életteli szépségét egyik sem képes visszaadni.

Hóember ezen a télen is sok időt töltött búvóhelyén, szobrai között bolyongva. Néha elborította a kétségbeesés és a harag. Ilyenkor tomboló hóvihar és üvöltő szél csapott le az erdőre, rémülten lapult minden élőlény. Ám Hóember a lelke mélyén jóságos uralkodó. A vihar végül elült, és az erdő lakói fellélegeztek a veszedelem elmúltával. Egy napon Hóembernek támadt egy ötlete. Hátha! Hátha segítene, ha kérne Belinda banyatündér nyárbefőttjeiből. Hátha életet kölcsönöznének a hideg szobroknak a nyár fényét, illatát rejtő üvegek, persze a nyár melege nélkül, hiszen az végzetes lenne Hóember és udvartartása számára. A felcsillanó remény nyomban tettre sarkallta a tél urát. Előparancsolta farkasok húzta szánját, és nekivágott a Belinda házához vezető útnak. Vidám kísérete is előkerült. Szélvészként száguldott a versenyszán, a 12 fehér farkas egy ütemre követte a pattogó parancsszavakat. A szán előtt repülő északi szél minden akadályt eltakarított az útból, a délceg hajtó körül jégtündérek cikáztak, csilingelő kacagásuk messzire hallatszott az erdő csendjében. A hómanók zárták a sort, szikrázó jégcsapokat aggattak minden ágra, amerre járt a vidám menet. Az erdő állatai is előbújtak, hogy megnézzék a csillogó-villogó, látványos felvonulást.

Hóember már messziről látta, hogy Belinda banyatündér birtoka megváltozott. Elhanyagoltnak tűnt a mindig szépen ápolt kert, és a takaros házikó is rozzant kunyhóvá kopott. Nem világítottak a koszos ablakok, és a kéményből felszálló füst szaga taszítóan ülte meg a levegőt. Itt is a tél uralkodott, de milyen más volt ez, mint Hóember korcsolyázók nevetésétől hangos, forralt bortól, sült gesztenyétől illatos, szikrázó fehérségű tele. A házat körülvette a feledés dermesztő hidege és a magány szürke hóleple, melyet soha nem tör meg lábnyomok cikcakkos, változatos mintája. A mindig vidám jégtündérek fázósan összebújtak, és még a szemtelenségükről híres, minden huncutságra kapható hómanók is feltűnően csöndesek lettek. Hóember kopogtatott az ajtón, de hiába, odabentről nem jött válasz. Dörömbölni kezdett.

- Belinda! Itthon vagy? Én vagyok az, Hóember. Csak nem esett valami bajod? Nyisd ki, kérlek, szükségem van a segítségedre! - hirtelen kivágódott az ajtó, és mindannyian hátrahőköltek a látványtól. A jól ismert, termetes-takaros asszonyság helyett egy piszkos, ápolatlan szipirtyó állt előttük.

- Te... te lennél Belinda banyatündér? – hiába a kérdés, Hóember jól látta, hogy bizony ő az, de nagyon, nagyon megváltozott.

- Mit akarsz? – Belinda hangja rozsdás kútlánc nyikorgására emlékeztetett, hiszen hetek óta nem szólalt meg. Ólmos egykedvűséggel bámult Hóember arcába.

- Szeretnék egy-két üveggel a nyárbefőttjeidből… Ő… Nagy szükségem lenne rá.

- Az a te bajod – felelte Belinda kurtán, és már be is csapódott Hóember orra előtt az ajtó.

A téli erdő máskor oly magabiztos királya még egy darabig tanácstalanul téblábolt a ház előtt, hátha mégis előkerül, és csodás módon visszaváltozik önmagává a banyatündér. De hiába. Közben varjúfutárok hozták a hírt, hogy megérkezett Mikulás, és a palotában várja Hóembert. Nemsokára karácsony lesz, és meg kell beszélniük az ünnepi teendőket. Így hát a menet, sokkal csöndesebben, mint idefelé, visszatért a cseppkőpalotába.

Eljött, majd elmúlt a karácsony, a boldog ünneplés és nagy vigasságok ideje. Néha egy-egy sérült, beteg állat elvánszorgott Belinda jól ismert házikójához, segítséget remélve. De hiába. Az ajtó mindannyiszor zárva maradt. A tél hidege körülzárta a kunyhót, és lassan mindenki elfelejtette Belindát.

8 megjegyzés:

Tündérlátta írta...

ÓÓ..Mi lett Belinda banyatündérrel??? Köszönöm!

Barbaral írta...

Ez így nem ér! Happy end-et akarok:)))
És hoztam Neked egy jó szót, cserébe a sok szépségért, amivel megtöltöd a blogod:)
http://eszterszappan.blogspot.com/2011/03/egy-jo-szo-jatek.html

Belinda írta...

Elfelejtettem megírni, hogy ezután jön a Mackókirálynő-történet! :) George Lucas nyomdokain járok! :)
Köszönöm a jó szót!

GhostGirl írta...

Szia.
Régóta olvasom a blogot,és meg kell mondjam,nagyon tetszik az egész,amit csinálsz,azért kapsz tőlem egy pontot az "egy jó szó" játékban :)

http://eszterszappan.blogspot.com/2011/03/egy-jo-szo-jatek.html

További szép napot :)

Belinda írta...

Nagyon szépen köszönöm! :)

a Matula ikrek írta...

Én voltam, én voltam, én Borsnéniztem! :o)
De hogy ezzel Múzsa lettem...?! :o)
Zsuzsi

MickTaylor írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
MickTaylor írta...

Kedves Belinda!
Csodálom egy ideje,hogy mi az amit a tűvel,kötőtűvel,horgolótűvel,cérnával,fonallal "művelsz",és csak ámulok-bámulok sokszor!
És olvasni is nagyon szeretlek...
Ezért kérlek látogass el Eszter blog oldalára és fogadj el tőlem Egy jó szót!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...