2011. szeptember 21., szerda

Kalandok a KuponVilágban

Első beszámoló, ám nem az első kuponozásunkról. 

Már volt egy korábbi kalandunk, csak nem készültek róla fényképek. Volt egy kis botladozás, az én hibámból. De végül minden jóra fordult, és nagy szeretettel ajánlom mindenkinek, aki Kecskeméten jár, és virágra van szüksége, az 



A 2. kaland a Mackókirálynő életének egyik fontos állomását örökíti meg: az első csokizást! Minden nő életében meghatározó ez a pillanat!:)
Őfelsége egy lájtos, csokival bevont és színes szóradékkal ékesített pillenyalóka formájában találkozott először a nemes anyaggal. A két pohárban jeges csoki van, az udvartartás számára.:)


Azt hiszem, a képek önmagukért beszélnek.:) 
(Majd az első sörözésnél is szeretnék jelen lenni!:)


És a Nagy Pillanat helyszíne:

a Keserédes nevű, kedves és hangulatos "csokizó" a Pozsonyi utcában.
Nagyon szépen köszönjük a meghívást!:)


A Kuponvilágról

Felraktam a blogomra a Kuponvilág bannereit. Ez itt a reklám helye.:) Küldtek e-mailt, amiben meghívtak, de bárki csatlakozhat e-mail nélkül is. Utánaérdeklődtem, és unokatesóm, aki jól ismeri ezt a területet, azt mondta, rendben vannak, korrekt társaság. Ezt alátámasztja, hogy nagyon kedvesen átsegítettek e-mailekben a problémákon.
A dolog lényege, hogy vehetsz egy kedvezményes kupont online módon, és az adott cégnél beválthatod. Az én (vagyis a "reklámfelület") hasznom ebből 10%.  A vásárló haszna változó, ahogy látom, általában több mint 50%. Idáig minden rendben, a buktató ott van, amikor a megvett kuponoddal megjelensz az adott helyen, és kiderül, hogy valóban úgy van-e, ahogyan ígérték? 
Mindenképpen ki fogom próbálni, és majd beszámolok a tapasztalatokról! Bővebben itt:


És itt:

Keress pénzt a Kupon Világgal

És már blogjuk is van:

2 megjegyzés:

Ányi írta...

Én már vettem a KuponVilágtól és teljesen rendben ment a dolog. Azóta is lesem, mi az, ami megéri :)))
A csokikirálynő nagyon édes!

Cimbilimbi írta...

Az a csokizós hely fantasztikus lehet, legközelebb ha bent járok a nagyvárosban, megnézem!!! Felséges egészségére váljék Mackókirálynőnek :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...