2011. november 6., vasárnap

Bemutatom Krokod Ilust! :)



Ő az ovis ajándék állatka. Picit szégyenkezik, mert Belinda még nem vitte el őt a gyerekeknek, pedig péntekre ígérte. De mivel folyton elkésik mindennel, meg kapkod, elmaradt a dolog, és kedden mennek. Úgyhogy aki akar, jelentkezzen: kedden délelőtt ha esik, ha fúj, indulnak!
És nem is egyedül, sok aranyos állatka kíséretében, akik megérkeztek rendben Belindához. Az oviban majd találkoznak a többiekkel, akik egyenesen oda utaztak. :)



Ő életem első amigurumija. (Készítés közben időnként úgy éreztem, hogy egyben az utolsó is... De már elmúlt!:) A lenti cipőtojásból kelt ki! Méretére nézve olyan 25 cm hosszú. Sajnos átüt a horgoláson a fehér töltelék, ami jobb amigurumis körökben, gondolom, azonnal diszkvalifikálná, és a "foga" némiképp Ferenc Józsefre emlékeztet, de elsőre elmegy. (Nem esett baja, a 4. képen csak lustálkodik.:)




Szolgálati közlemény:

Ma éjfélig lehet a fordulós üvegre pályázni

Aki még nem küldött nekem képet az állatkáról, amit postázott az ovisoknak, és szeretne majd a "kiállításon" részt venni, keddig küldje el! (Ha hozzám küldted az állatkát, én lefotóztam őket!)

11 megjegyzés:

Irenka írta...

Nagyon jó lett! Vidámnak látom, és kedvesnek - emlékeztet Süsüre. :)

Annás írta...

Ez egyszerűen zseniális! Az amigurumit neked találták ki, akár hiszed, akár nem :)))

Belinda írta...

Köszi, lányok! Az az igazság, hogy nem tombol bennem a tűz:) De egy macit mindenképpen megpróbálok a Mackókirálynő számára!

Cimbilimbi írta...

Állatira jók!!! A cipike tisztára Süsü a sárkány :)))

Belinda írta...

Igen, úgy is hívjuk, ez Zsombika Süsüje:)

Ryki írta...

Nagyon aranyos lett! :)

latinka írta...

Édes!!!

a Matula ikrek írta...

Laikus szemlélőnek kifejezetten tökéletes krokodilnak tűnik. Innen nézve... :o)
Jó, hogy írtad a lustálkodást, mert már kezdtünk épp aggódni, hogy gipszágyban kerül szegény a gyerekekhez!

nadjamami írta...

Szuper édes és egy Macinak azért örülnénk a királynő nevében,

itta sok ruha és játék, azokat nem visszük vagy viszed el az ovisoknak?

nadjamami írta...

Köszönjük a csodás táskákat, a királynő nevében, hamarosan fotókat is közlünk a Belinda blogon, táskák használat közben :D

Cimbilimbi írta...

Már csodáltam, kommenteltem, és csak most volt annyi eszem, hogy a címet is nézzem - Krokod Ilus... :DDDD!!!!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...