2012. december 4., kedd

Kedvenc állata: sör :O)

Egy kis cseh sörözési fílingre vendégeim vagytok.:)


Jellegzetes cseh sörözői képek. Ezek a sörözők Hasek óta nem sokat változtak, sőt talán még régebbiek. Mindig, minden napszakban tele vannak, és nem turistákkal! Persze vannak turistáknak fenntartott, híres sörözők, a többihez képest csillivilli és jó drága, de a csehek nem oda járnak. 
Az idegenvezető mesélte, hogy az egyik régi sörözőt fel akarta újítani egy vállalkozó, és hirdetni a turistáknak, de a törzsvendégek összedobták a felújítás költségeit, és maradt minden a régiben. A söröző a Hradzsin tőszomszédságában van, még most is háborítatlanul. 
Patakokban folyik a sör (persze igaz, hogy ezekhez képest még a Borsodi is lórúgásnak számít:), és mindenhol gátlástalanul dohányoznak, fittyet hányva mindenféle uniós szabálynak. Ez utóbbit nem annyira díjaztuk.
Némi gúglizással kiderítettem, hogy a légypöttyös Ferenc Jóska feletti felirat a Svejkből van (mi másból?:):
Egyik vendég olyan, mint a másik - mondta Palivec, még ha török is. Nekünk, kereskedő embereknek semmi hasznunk sincsen a politikából. Fizesd ki a sörödet, ülj le, és felőlem fecseghetsz, amit akarsz.
(A kihúzott részt kihagyták.)
Bölcs hozzáállás.:) 


Voltunk a krusovicei sörgyárban. Magát a gyártást nem néztük meg, lényegre törvén csak kóstolás volt.:) Az urak mindenhol ott voltak, középen én, már a kóstolás utáni idvezült állapotban.:) Most először ittam sörgyári sört, rengeteg volt benne a szénsav, és alig habzott. Nem csak az elragadtatatástól lebegtem utána.:) Amúgy jóféle ez a Krusovice, van világos, ez a legerősebb, de a magyar ízlésnek még ez is gyengécske egy kicsit, van barna, "a hölgyeknek", ez nagyon gyenge, és van egy úgynevezett muskétás (erre azt hittem, hogy muskotályos:), csehül nagyon hasonlít egymásra a két szó), ez sem egy lórúgás.


Hoppá! Ez valahogy idekeveredett. Nem is értem... 
:O)

Este sorsolás, a tegnapit eggyel lejjebb találod meg. 

1 megjegyzés:

Barbaral írta...

Imádom Csehországot! A sört annyira nem szeretem, de a Becherovka, utána némi cseh gulyás knédlivel, szintén Becherovkával lefujtva... jöhet bármikor:).

Nagyon hangulatosak a beszámolók, köszi:)!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...