2013. október 19., szombat

Ez + Az

Itt tart a Barbaraltól kapott ajándékból készülő dobozka. Majd még a horgolás jön rá a szokásos belindás szalaggal és masnival. Itt olvashatsz az előzményekről.


Nagy fába vágom a fejszémet (már megint:). Vásározásra adom a fejem. Új vásározónak új vásár dukál: Zsófitól, egy kedves meskás vevőtől kaptam a tippet, hogy Budaörsre, a Kreatív Alkotóműhely és Börze című, hagyományteremtő vásárra jelentkezzek. 
Bővebben

itt és itt.

Ez pedig a logója


Nagyon izgulok! :) Lelkes tervezgetés van folyamatban. A vásár kétnapos, az első napon terepszemle, a  2. napon bevetés! A tervek szerint 6 kosár lesz: az már biztos, hogy lesz egy a vintage karácsonyfadíszeimnek. 



Ha nem kelnek el mindannyian, az sem baj, mert akkor (végre:) vintage karácsonyfám lesz. Majd még jön beszámoló a fejleményekről, sőt egy külön link is van hozzá az oldalsávban.

Elkezdtem használni a Pinterestet, ha netán maradna egy kis időm, legyen hol múlatni. :O)


várom a kedves ismerős pinteresteseket.

És végül, de nem utolsósorban, idén is megrendezésre kerül a szokásos 


A tervek szerint az a kis zsákocska lesz az én ajándékom, amit a Lee Albrechttől kapott mintából készítek majd, benne természetesen egy belindás meglepivel. :)


A fotó finoman szólva csupa sejtelem, de nem is baj. :O) 
Újdonság lesz a korábbiakhoz képest, hogy a Facebookról is lehet majd jelentkezni a játékra. Az advent időszaka idén december 1-23., ennek megfelelően 22 játékost várok szeretettel (a 23. én vagyok:), onanntól, amikor - rövidesen - meghirdetem a játékot. 
Gondold át, belefér-e az idődbe, és ha igen, gyere majd játszani!
  


5 megjegyzés:

Monika írta...

Nem lesz vintage karácsonyfád,mert mindet el fogják kapkodni.:)))))Ez tuti!!!

Barbaral írta...

Hú, de kíváncsi vagyok a Belindásan véglegesítendő dobozkára!:)

A vásárhoz egy nagy kalappal kínálok, számolj majd be róla.

Már most szólok, hogy jövök az adventi játékba idén is! Ha esetleg valami okból elfelejtenék reagálni a majdani felhívásra, hát tudjál rólam:)))

király ildikó írta...

Úgy legyen! :O)
Köszönöm szépen Mammka, hogy ilyen kedvesen figyelemmel kíséred, a botladozásaimat!

király ildikó írta...

Barbaralnak úgy szintén! :O)

Tímel írta...

Akkor most újra, az előbb elszállt a kommentem...

Szóval :
Mea culpa, mea maxxxima culpa, hogy átsiklottam eme remek bejegyzésen.

Vasárnap ott leszek a Gyár utcában, még keresgetnem sem kell, a BITEP-en dolgoztam 2 évet:)
Annyira jó, hogy ott leszel:) Legyen aranytartalék, minden el fognak vinni hamarabb,mint hinnéd!

Kulcsjáték örök szerelem, jövök idén is:) Igyexem figyelni, és nem lemaradni a játékfelhívásról. Ha mégis, egy helyet tarts fenn nekem légyszíííí.

CuuppCuupp

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...