Belinda világa

A szeretetfalam 
egyik legemlékezetesebb darabja ez a kép, amit barátném kislánya olyan 13-14 éves korában készített nekem egy közös nyaralás mementójaként. Az ehhez fűződő történet magában is élvezhető, nem kell hozzá az egész életem ismerete. 

(A személyes emlékek groteszk voltát Rejtő Jenő, a Mester így írja le utolérhetetlen zsenialitással: 
"A levendulaszagú, régi házban, masszív, barokk bútorok, nyikorgó falépcsők, vedlett gipszszobrok, néhány családi portré, molyette függönyök bús benyomással lepték meg újdonsült Benjamint. Néhány generáció élt, nősült és vonult temetkezni innen. Életük, élményeik, bánatuk, örömük belemaródott a bútorokba, saját képére koptatta, fényesítette az ódon holmikat. 
Egy emeleti szobához vezette a nő. Becsukódott az ajtó mögöttük. 
Ervin lakott itt... - suttogta jelentősen. - A maga Ervinjének a szobája... Nézze... ilyen volt.
Fiatalember képe függött a falon. Kedves, szőke, nevető diák, és alája írva tintával: "Hildegardnak... ha még emlékszik a kirándulásra, ahol hármat rikkantott minden madár, és korsó sört ittak a sziú indiánok! Prim.prim Ervin!" 
Értette. Zárt életek kialakult tolvajnyelve, egy kis birodalom Benjamin Walter élete, melynek külön szótára is van, és ő ezt nem érti. De jól tudja például, hogy Madge-nek adott egy képet, mely szerint: "Uborka néni! Nem kell a babának forgácsfánk... De mégis minden jó lesz, ha kirándulunk megint egyszer az Északi-sarkra négernek, egy jó vacsorára! A te Halló Csumpid!" Ennek normális, rendes, emberi értelme van. Itt minden szó megfelel egy eseménynek, ebben szerelem, regény, közös emlék, frivol célzás, kedves biztatás és más egyebek vannak. A legkevésbé harcias kis állam: a család és állampolgárai hibátlanul beszélik e nyelvet. Ki nem érti? Tegye az illető emlékdobozára, íróasztalából előkerülő, régi kacatjaira a kezét, és esküdjön meg, hogy nincs hasonló rejtélyes szövegű fényképe. 
Annyit mindenesetre megtudott, hogy ezt a nyájas, angyali hölgyet Hildegardnak hívják. Ilyen címmel Crocker regényt is írt, és hogy Walter Scott nem írt, az valóságos csoda. A nő benyúlt a szekrénybe, mosolyogva kivett egy dugóhúzót, és könnyes szemmel, merengve átnyújtotta Pencroftnak. 
- Még itt van... Ki hitte volna? - súgta döbbenten Újdonsült Benjamin. És állt. És merengtek ketten a dugóhúzó fölött, és a nő a vállára borult és keservesen sírt.")

A fenti képen én vagyok látható kedvenc kutyám, a bassethund képében és egy kezeslábas pizsamafélében. Ebben a ruhadarabban olyan mély benyomást gyakoroltam a gyerekekre, hogy nevet is kapott: "csibeanyónak" nevezték el a kreációt. 

A konkrét történet Surányban, a kuka körül bonyolódik. Aki ismeri a kis nyaralóhelyek kukásautóinak természetrajzát, az tudja, hogy reggel hat és délután öt óra között bármikor megjelenhet, és mivel csak hetente egyszer, esetünkben vasárnap jár, jövés-menését árgus szemekkel vigyázza mindenki. Hiszen aki lemarad, az kénytelen együtt élni az előző hét illatozó emlékeivel. A kukásautó pedig meglepően diszkrét osonással képes végigmenni az utcán, ha nincs a közelben másik kuka. 

Ezen a szép nyári reggelen még békésen szunyókáltunk, amikor korán kelő barátném feltépte az ajtót, és kiáltott:

- A kuka! A kuka! Gyertek!

A kuka fülét fogva rohantunk ki az utcára, és diadalittasan lecsaptuk az éppen akkor érkező kukások elé. A marcona férfiak megcsodáltak, és az egyik megkérdezte:

- Sokáig tartott a buli?

A nagy izgalomban teljesen megfeledkeztem róla, hogy a csibeanyóban parádézok az utcán. Én vörös fülekkel, a többiek a röhögéstől pukkadozva mentünk vissza, és amikor, már a nyaralás után, megint találkoztunk, a kislány (most 24 éves:) ezzel a portréval lepett meg. Remekbe készült darab a háttértörténet nélkül is.