2010. december 19., vasárnap

Adventi ajándéknaptár utolsó ajándéka

Hát, pont az utolsó métereken botlottam egy hatalmasat, és ahelyett, hogy szépen belenéztem volna a sorsolós befőttesüvegbe, fogalmam sincs, miért, kineveztem nyertesnek Katust, pedig Tideke és Nencsi neve van még hátra. Elnézést kérek tőlük, és köszönöm Katusnak, hogy figyelmeztetett. Mivel Nencsi nem lehet a saját ajándékának nyertese, ezért ő kapja Katus táskáját, és Tidekéé lesz 


ez a tündéri kis pofi, egy aktuális darab, egy a Rudolfok népes csapatából.:)


Így már semmi kétség a nyertes személyét illetően. (Eltekintve a némiképp reszketeg minőségtől.:)

És az utolsó kulcslyukcsata

szarvas  - rozandi és Katus írták le e kulcsfontosságú szót, és kettejük közül egyértelműen rozandi volt a részletesebb, szinte látnoki erővel látta el a feladatot!:)



Kulcslyukjáték - ráadás:)


Az első pillanattól bennem volt a kisördög, hogy elsüssem ezt a poént, de uralkodtam magamon, és kivártam a végét.:) 
Bár tőlem telhetően törekedtem az objektivitásra, biztosan sokat tévedtem, mint egyszemélyes zsűri. Mindenkitől elnézést kérek ezért. Holnap reggel, a 2. sorsolásban Fortuna talán helyrebillenti majd a világ rendjét!:)
Részleteket itt találsz.

2 megjegyzés:

Cimbilimbi írta...

Drága Belinda, óriási játék volt, a pici botlás bőven belefér. A végén a "lankadás" nem a kulcslyukjátéknak szól, az utóbbi napokban igencsak csökkent a blogolási - no nem hinném hogy kedv, inkább a ráfordítható idő :)
Ez a rénszarvas pedig annyira édes, meg kell zabálni!!! :D

rozandi írta...

Kedves Belinda! Köszönöm ezt a fantasztikus játékot. Bevallom őszintén, azért nem nagyon tippelgettem, mert olyan pontossággal írták a lányok, hogy mi lehet a kulcslyuk mögött, hogy már még egyszer nem akartam írni. De ez a Rudolf, egy nagy megérzés volt. Kívánok Neked és családodnak békés boldog ünnepet!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...