2014. január 12., vasárnap

Levenduladoboz és biznisz


Elkészült végre a levenduladoboz, most, hogy az ünnepek elteltével visszatértem hozzá, miután a karácsony kedvéért hűtlenül félretettem. Horgolás + szalag, amúgy belindásan, de most került rá egy csík csipke is, amely természetesen szintén Barbaral ajándékcsomagjából származik, gondosan a hímzővászon és a szalag színére festve. Megint csak nagyon szépen köszönöm neki!


A teadoboznál már bevált módon, filccsíkkal borítottam a doboz alsó részét. Nem állítom, hogy mindenhol tökéletes! :O) A gyöngyöket tartom benne, végre kicsit átláthatóbban mint eddig, de még kell finomítani a módszeren. 



A kérdés még az, hogy hova tegyem, mert amúgy sehova sem illik, ez a színvilág eddig nemigen volt honos nálam, és a banya most is fúj rá egy kicsit. De kénytelen lesz megszokni. :O)



Azzal a lendülettel készült egy kis karkötő is, és továbbiak fogják követni. Írtam valahol, hogy kicsit trendibbnek kellene lenni, na ez az első, félénk próbálkozás. :O)
A blogomat is egy kicsit üzletibb alapokra helyeztem, eddig elég szemérmesen titkoltam, hogy (majdnem) minden megvehető. A Meskán olyan változások voltak, amelyek az olyan "kicsiknek", mint én, nem kedveztek, új lehetőségeket kell keresnem.



1 megjegyzés:

Barbaral írta...

Nagyon szép lett a dobozod!:)
Kár, hogy nem illik a színvilága sehova, de biztos vagyon benne, hogy jó lesz valamire:D

És szívesen:))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...