2015. november 21., szombat

Adventi ajándéknaptár és kulcslyukjáték - 2015 Toborzó!

Emlékeztek az adventi csokinaptárakra?
Advent kezdetétől egy-egy napot kellett kinyitni, és csoki volt a kis ablakban.
Valami ilyesmit ötöltem ki 2010-ben játékos ajándékozással. És mivel jó kis játék lett belőle sok és lelkes résztvevővel és gyönyörű ajándékokkal, hagyománnyá vált!
Idén ugyan meginogtam, gondoltam, 5-ször megvolt, szép volt, elég volt, de némi unszolásra végül mégis elszántam magam.



Annyi változás azért mégis van, hogy a logó ezúttal nem az én ajándékom, hanem a bécsi adventi vásáron készült, cuki hóemberek némi felirattal (saját fotóm, pár éve voltam ott, és írtam is róla ITT). Az ajándék egy lényegi tartozéka még hiányzik, nagy meglepi lesz (főleg nekem :O).

De félre a titokzatoskodással, a változatlan, bevált szabályok:

Arról lenne szó, hogy aki részt akar venni a játékban, elküldi nekem az általa felajánlott ajándék képét, és advent 1. vasárnapjától naponta lesz egy-egy sorsolás az aznapi ajándékra, egészen december 23-ig. Mint már tavaly is, a Facebookon is lehet jelentkezni a játékra.
Hogy képzelem a részleteket:

1. Aki részt akar venni, hagy itt vagy a Facebookon egy kommentet, és (ha van) kiteszi a blogjába vagy a Facebook-oldalára a fenti képet, belinkelve ezt a bejegyzést.

2. Legkésőbb december 15. éjfélig elküldi nekem a felajánlott ajándék képét a belindavilaga@gmail.com e-mail-címre.

3. November 29-étől naponta 1-1 ajándékot kisorsolok (a beérkezés sorrendjében) azok között, akik részt vesznek a játékban, vagyis akik a feltételeket teljesítették. "Mindenki nyer", azaz aki már nyert, annak a neve kikerül a sorsolásból. Így az utolsó sorsolásra értelemszerűen már csak két név marad.

4. Az ajándék készítője felveszi a kapcsolatot a nyertessel (ha van az illetőnek blogja vagy e-mail címe a profiljában, a Facebookon, vagy rajtam keresztül), és eljuttatja neki az ajándékot. Majd ennél a résznél segítek, ha kell.

5. Az ajándékkal kapcsolatban csak egy feltétel van, hogy saját készítésű legyen. Egyébként nem muszáj karácsonyi jellegűnek lennie. Na és természetesen aki szép ajándékot vár, olyat is adjon, így dukál a szeretet ünnepén. Itt jegyezném meg, hogy kíméljen bennünket az, aki megkapja az ajándékot, aztán arcátlanul eltűnik a bal alsó fertályon.

Az első, azaz november 29-én sorsolásra kerülő ajándék az általam készített ajándék lesz.
Úgy gondoltam, hogy mindig ott lenne a neve annak, akinek az ajándékát éppen sorsolom, és annak is, aki nyeri. Így tiszta a dolog, meg aztán az első ajándékról máris kiderült, hogy tőlem származik.:)
Naponta egy ajándékot sorsolok ki. Az advent időszaka idén november 29.-december 23., ennek megfelelően 24 játékost várok szeretettel (a 25. én vagyok:), Tehát csak az első 24 jelentkező vehet részt a sorsolásban!

A kulcslyukjáték sem változik, marad a bevált módszer. Arra kérek minden kedves játékost, hogy egyértelműen, és röviden (lehetőleg ragozás nélkül) nevezze meg az e-mailjében az ajándékot. Például
KARKÖTŐ és DÍSZ.
A feladat a neveket (hajszál)pontosan eltalálni.

  • Ha egyvalaki találja el, ő kerül be a játék végén történő sorsolásba.
  • Ha többen is eltalálják, minden megfejtő bekerül a sorsolásba.
  • Ha senki sem találja el, na akkor jön Fortuna, mert a tippelők közül egyet kisorsolok!

A játék végén egy nagy, mindent eldöntő sorsolásban derül majd ki, ki a kulcslyukjáték nyertese, ő a Meska-boltomból választhat majd magának ajándékot 5000 Ft értékben.
A játéknak ebben a részében mindenki részt vehet, tehát nem csak a 24 jelentkező! Picit bonyolultnak hangzik, de majd a gyakorlatban kiderül, hogyan működik.:)


Szeretettel várom a játékos kedvű 
és ajándékozni kész jelentkezőket!

11 megjegyzés:

Tímel írta...

Jövök, jövök, jövök:)Úgy örülök, hogy megtartod az idén is! Köszönöm!

belinda írta...

:O)

Névtelen írta...

Én is jövök, idén is, igyekszem az ajándékot is időre küldeni, bár az nem lesz egyszerű a költözés miatt, de majd megoldom:)!
Jó, hogy újra lesz:)
Üdvözlettel:
Lina

MrsSame írta...

Itt vagyok!

király ildikó írta...

Isten hozott mindenkit!

Era - SK írta...

Én is jönnék szívesen :) Most már csak ez az egy karácsonyi játék amiben részt veszek a sorozatos csalódások miatt. Itt még nem csalódtam :)

Plánka Ágnes írta...

<3

Ditti írta...

Tavaly nagyon jó volt, úgyhogy jönnék idén is. :)

Süni írta...

Bár eddig még nem játszottam az előzőekben, de jönnék én is :)

jkati8 írta...

Kedves Ildikó!

Lehet még jelentkezni? Mert akkor jövök én is, tavaly is nagyon élveztem.

Belinda írta...

Természetesen, szeretettel várok mindenkit!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...