2009. október 15., csütörtök

Itt van mindjárt egy napjaink Magyarországára jellemző történet, amely a minap esett meg velünk.

Befűtöttünk
Soklakásos társasházban élek. Az előző két "megélhetési" közös képviselő (az egyik azóta tudomásom szerint már börtönben van sikkasztásért) ingerküszöbéig nagyon nehezen jutott el bármi is, így a lakók egy része berendezkedett a "nem fizetek, amíg nem muszáj, majd csak lesz valahogy" életmód hosszú távú gyakorlására. A lakók másik része pedig fizetett, fizetett, fizetett... és morgott. Az adósságunk a gázművek felé akkora lett, hogy dádát kaptunk: október 14-éig fizessünk... ha nem, elzárják... punktum. Nosza, lakógyűlés, pardon: közgyűlés. Az új közös képviselő (továbbiakban kökép - a kp félreérthető:), aki hupp, a közepébe csöppent a kalamajkáknak, sokadik önfeláldozásra próbálta rávenni a jelen lévő (és fizető, a két dolog szorosan összefügg) lakókat. Ám ekkor heveny lázadás tört ki, az addig jámboran kérődző tejelők hátracsapták a fülüket, és egy alfogyasztóként kiáltották: NEM! Zárják! Inkább a fagyás, de netovább! Mikor a kissé megszeppent kökép ezt a határozatot minden lehetséges módon közhírré tette, az addig viszonylag csöndes ház hiperaktív szurikáták járataira kezdett emlékeztetni. És hogy, hogy nem, nicsak-nicsak, lássatok csodát, ki hitte volna, két nap alatt összegyűlt a tartozásnak több mint a fele. A kökép büszkén és bizakodva vonult vele a gázművekbe, mely zord, ám igazságos atyaként, tekintettel a megbánás és a javulás jeleire, eltekintett a büntetéstől. Így hát befűtöttünk, és mindenki elnyugodott a maga kis kotorékán. Happy end.

Amikor valaki nem fizet, mert nem tud (válság, hitel, bércsökkenés, munkanélküliség stb.), azt megértem. (Persze hosszú távon ezt is illik megoldani.) Nekem azokkal van bajom, akik nem akarnak fizetni. (És milyen jól el tudják magyarázni, hogy miért nem!)


Ha valaki odarondít a szomszéd portája elé, számíthat rá, hogy rövidesen az ő portája előtt is megjelenik a rondaság. És nem feltétlenül a kárvallott bosszújának következményeként. A példa ragadós, és a többi szomszéd is figyel...

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...