Póni Panni születése - Belinda, a banyatündér meséje

Ezt a mesét még májusban írtam, a Mackókirálynőnek készült gyermeknapi ajándék része.:)

Belinda, a banyatündér egy májusi éjszakán különösen jóízűen és mélyen hortyogott. Vidám tavaszi napról álmodott sétával és virágcsokrokkal. De hirtelen felült az ágyban. Halk nyerítésre és apró paták dobogására emlékeztető hang szaladt át a szobán.

Nocsak!

Felkelt és körülnézett. Sehol semmi szokatlan vagy gyanús. Belinda háza belül zegzugos és tele van régi bútorokkal, mindenféle kincses limmel meg izgalmas lommal. Az egyik sarokban, egy nagy, fonott kosárban tartja a fonalait, nagy kötő-horgoló-hímző őbanyasága. Kopp. A kosár mintha megmozdult volna. Kopp-kopp. Határozottan megrázkódott. A kosarak még a banyatündérek házában sem szoktak csak úgy ugrándozni, kivéve, ha nyomós okuk van rá. Belinda nekiállt kirakodni a mindenféle vastag-vékony, szőrös-selymes, ezerszínű fonalat. Ide-oda gurultak a gombolyagok, tekergőztek a szálak. Három élénk színű gombolyag különösen izgatottnak látszott. Elszántan araszolgattak előre, végül középen egymáshoz simulva megálltak. A káoszból nyílként süvített elő Belinda arany horgolótűje, és a háromszínű trió mellett landolt.

A banyatündér mosolyogva figyelte a fejleményeket.

- Ti akartok tőlem valamit!

Belinda megfogta a horgolótűt, és az abban a pillanatban vad táncba kezdett. Először a bézs, majd a türkiz fonallal járt körbe-körbe, és egy henger, majd egy buci dudor nőtt ki a forgatagból. Egy utolsó vad öltés, és a dudor becsukódott, egy fura képződményt alkotva.

A banyatündér nemigen tudta mire vélni a jelenséget. Nézegette, forgatta... Lehetne egy madárfej vastag csőrrel. Vagy tölcséres fagyi, esetleg félig felfújt, kétszínű léggömb. Egyszer csak kétoldalt behorpadt a dudor türkiz fele, és lassan benyomódva mindkét oldalon egy-egy mélyedés jelent meg.

Azt a nemjóját! A banyatündér most már komolyan törni kezdte e fejét. Mi a méhkasba szorult manó ez!? Elővette a varázskönyvét, és hasonló jelenségek után kezdett kutatni. Lidérctojás... Nem valószínű, ahhoz túl pihe-puha. Sárkánytojás sem igen lehet. Főnixfej... az meg vörös vagy sárga... 3-at ütött a sötét sarokban a kakukkos óra, egyre lassabban peregtek a pergamenlapok, a banyatündér újra elszundikált.

A gyönyörű májusi nap felvirradt, de Belinda csak hortyogott tovább, hiszen eseménydús volt az éjszaka. 9 óra lett, majd 10, a banyatündér lassan ébredezett, és kinyitotta az egyik szemét. Tyűha! A visszatérő éjjeli emlékek kipenderítették őt az ágyból. Hol is van a fura tojásféle? Legnagyobb meglepetésére  nem csak a tojás, még 4 bézs-türkiz herkentyű hevert a kézimunkaasztalon. Az arany horgolótű szégyenkezve lapult a türkiz gombolyag mögött, kerülve a banyatündér villámló tekintetét. KI ENGEDTE MEG?! De ha már így esett, Belinda közelebbről is meg akarta vizsgálni a horgolt bunkócskákat (elsőre ez jutott eszébe róluk). Ám azok, mint a villám, négyen négyfelé szaladtak, és elrejtőztek a kunyhó négy sarkában. Belinda meglátta az egyik kandikáló kis izét, és utána vetette magát. Az kajánul megvárta, míg fújtatva a közelébe ért, és az utolsó pillanatban kereket oldott. A banyatündér terebélyes hátsóján landolt, és a nevetéstől nem tudott felállni. Pillantása a falra akasztott lepkehálóra esett. NA MEGÁLLJATOK CSAK! Negyedóra múlva mind a négyen egy kis ládában hánykolódtak, Belinda elégedetten rájuk lakatolta a tetőt. 

- Majd rátok kerül a sor, ha megértem, mi történik! - mondta, és a dolga után nézett.

Eltelt néhány nap,  az arany horgolótű egy újabb, nagyobb bunkóforma darabon dolgozott serényen. A banyatündérnek ezer dolga volt, de azért időről időre a horgolótű körmére nézett. Az szorgalmasan dolgozott, egymás után gyártotta a titokzatos alkatrészeket. A négy bunkócskát közben Belinda szabadon engedte. Hol itt, hol ott bukkantak fel, de mivel nem zavartak senkit, hagyta őket kóricálni.

Éppen az elsőként elkészült tojásfélét nézegette, amikor váratlan dolog történt. A két mélyedés púposodni kezdett, lassan növekedett, egyszer csak kinyílt, és egy ábrándos, nefelejcskék szempár nézett Belindára, aki egészen elérzékenyült ennyi báj és gyermeki ártatlanság láttán.

- Szegénykém! De hiszen neked nincs szájacskád! - legott tűt-fonalat ragadott, és mosolygó szájat hímzett a tojásféle keskenyebb végére. Amint az utolsó öltést befejezte...

- Én Póni Panni vagyok, őfelsége, a Mackókirálynő udvari főpónija. A megszólításom Méltóságos Úrnő. Hiányzó testrészeim maradéktalan pótlását követően haladéktalanul szállítson az udvarba! A lehető legkevesebb időt akarom eltölteni ebben a méltatlan környezetben. Az arany horgolótű megfelel, de a fonott kosarak meg az egész miliő távol áll egy udvari főpóni szintjétől... - és így tovább, ebben a stílusban. A banyatündér szemében zöld szikrák jelentek meg, és amikor szeretett és dédelgetett otthonát "méltatlan környezetnek" titulálták, átváltottak vörösre. Aki ismeri, tudja, hogy ilyenkor a banya veszi át a hatalmat. Egy határozott mozdulattal letépte a vékonyan felhímzett szájat.

- Ha esetleg van még valami mondanivalód, írd le! - mondta gúnyosan, és otthagyta a tincseit rázó, felháborodott tojásfejet. 

- Majd ha megjön az eszed, beszélgethetünk!

A szájtalan pónifej egy darabig még hányta a sörényét, fújtatott felháborodottan (az orrlukait meghagyta a banyatündér), a nefelejcskék szempár annyira villámlott, amennyire csak egy ilyen nefelejcskék szempártól telik, de pár nap után kezdett elcsendesedni, és a hétvégére teljesen lenyugodott. A banyatündér figyelemmel kísérte a változást, bár úgy tett, mintha egyáltalán nem érdekelné a "Méltóságos Úrnő". 

- No, akkor tegyünk még egy kísérletet - mondta, és újabb szájat hímzett a főpóninak. 

- Krrr... hmmm... öhöm... mondta az újra szóhoz jutott fej. - Mélyen tisztelt Belinda anyó...

- Ez már jobban kezdődik - Belinda mosolyogva figyelte a fürtjeit némiképpen zavartan rázogató fejet.

- Amennyiben nem zavarom meg túlságosan fontos teendői közepette... Megkérem, kegyeskedjen hiányzó részeimet pótolni, és juttasson el úrnőmhöz, a Mackókirálynőhöz.

- Szíves-örömest - Belinda füttyentett egyet, az arany horgolótű kirepült a kosárból, és a sorban álló alkatrészeket egymás után ráhorgolta a fontossága tudatában komolyan asszisztáló fejre. Az utolsó öltés mintegy varázsütésre eggyé forrasztotta az addig külön életet élő darabokat, és a póni boldogan kapált a lábaival, dobogott a patáival, körbevágtatott a kunyhóban, és végül lefékezett a banyatündér előtt.

- Köszönöm, hogy életet adtál nekem, köszönöm, hogy megosztottad velem a kunyhódat. És most, Belinda anyó, engedj utamra, úrnőm, a királynő már vár reám.

- Mind itt hagytok engem... - Belinda az ő Manócskájára gondolt, de zokszó nélkül nyitotta az ajtót, és Póni Panni, az udvari főpóni, a Mackókirálynő gyermeknapi ajándéka boldog nyerítéssel vágtatott ki a tavaszba. Belinda banyatündér kicsit szomorkásan, de elégedetten nézett utána, az arany horgolótű vigasztalóan zümmögött a fülénél.