Mindig is az ősz volt a kedvenc évszakom, talán a visszafogottsága és mindenképpen a színei miatt. Most olvasom, hogy a szeptembert a kiegyensúlyozottság jellemzi, és ez is közel áll hozzám, mindig mindenben az egyensúlyra törekszem. Ellenben nemigen tudtam mit kezdeni a harcias szenttel. Szent Mihályról
itt olvashatsz. Sem kardot (hiszen tudjuk, kard által vész, ki kardot ragad:), a Szent Mihály lovát meg pláne nem akartam a kalapkára tenni, így hát cserbenhagytam őt. Helyette szeptember gyümölcsérlelő, Föld anyai jellegét érvényesítettem a fügés-szőlős kalapkával. Óriás füge és liliputi szőlő, ennyit az egyensúlyról. :)
Szeptemberről a szokott kis összefoglalást
itt találod.
Ezentúl, 7 hónapon át egy-egy átlagos befőttesüvegre méretezett kalapka lesz a nyeremény, mindig az aktuális hónap régi nevével kapcsolatos ékítménnyel.
A játék pedig annyi, hogy sorsolás útján gazdát keresünk a gyümölcsöző kalpagnak. Aki szeretné megnyerni, annak nincs más dolga, mint hagyni itt egy megjegyzést.
Határidő:
szeptember 30., éjfél
Szeretettel várok minden kedves játszótársat!
A füge nem véletlenül került a kalpagra, mondhatni emlékmű, első lekvárom tiszteletére. Az úgy volt, hogy barátnémtől kaptam egy szép nagy kupaccal. Miután a kupac tetejére helyeztem a korábban a Tescóban vásárolt, 2 db, egyenként 95 forintos fügét is :O), majdnem 3 kilót mutatott a mérleg. Kellett vele kezdeni valamit!
Az interneten persze rengeteg recept van, nem volt nehéz. A bal oldalon mustáros fügekrém (nagyképűen - és röviden - chutneynak nevezem), középen dzsem (azt írták, vágjuk apróra a hozzávalókat, úgy izgalmas lesz - hát ez nagyon izgalmas lett!:), jobbra ficoco látható - kakaós-mézes fügekrém, pl. öntetnek vagy gyerekeknek nutella helyett finom. Életem első ilyen jellegű próbálkozása! Itt vannak a receptek
http://www.nosalty.hu/alapanyag/fuge
Persze a kézimunka meg a lekvár nem barátok, úgyhogy csak a fotózkodás idejére került a nagyon alaposan letörölgetett lekvárosüvegre a kalpag. :O)
2 megjegyzés:
Én jönnék érte játszani! Imádom a fügét és a szőlőt....
Én is jövök játszani, ne szomorkodjon a kalapka :)), de ha úgy hozná a szerencse, hogy csak ketten leszünk hozzászólók, és én nyernék, akkor a magam részéről átengedem Juditnak.
Megjegyzés küldése