Placcs búcsúzik

Állatorvoshoz mentünk, mert cicuka nem evett rendesen. Először azt hittem, a kánikula az oka, de be kellett látnom, hogy valami más baj is van. Megint megtörtént a mókás huzavona, a körbe-körbe szaladó cica-ápoló a ketreccel-állatorvos trió, megint szorítóketrec és altatás lett a vége. De most a befejezés sem lett vidám, kiderült, hogy cicuka súlyos, gyógyíthatatlan veseelégtelenségben szenved. Ettől sebes a kis szája, ezért nem tud enni, és gyengül. Infúzió segítene rajta, de a megelőző hajcihő és az altatás miatt többet ártana, mint használna.
Az én szép, mindig ápolt bundájú, büszke kiscicám most vékonyka és csapzott, leül elém, és a még mindig gyönyörű szemével megtörten pislog rám. És én nem tudok neki segíteni. Most majd kényeztetve lesz, és amikor eljön az ideje, elengedem őt. Csak két évig voltunk együtt, de sosem fogom elfelejteni a furcsa, félénk, rejtőzködő kis lényt, akinek végül elnyertem a bizalmát, de annyira sosem, hogy egyszer is megsimogathattam volna. Csak most, amikor hazahoztam, és még kába volt az altatástól. De még így is menekülni próbált a simogató kéz alól.

Egy fotó róla, amikor még nem látszott rajta a betegség, így emlékezzetek rá.